Több mint 20 éve, amikor megismerkedtem a MAZDAZNAN tudományával és az energiák folyamatosan változó ciklusaival, egész egyszerűen lenyűgözött az a tudat, hogy képes vagyok belelátni az előttem álló időszak lehetőségeibe és kihívásaiba.

Akkor úgy döntöttem, hogy elkezdem figyelni, hogy ezek a ciklikusan változó energiák hogyan hatnak az életemre. Azt kell, hogy mondjam meg voltam lepve az eredményen.
Meggyőz
ő volt szembesülni azzal, hogy minden, ami az adott időszakban történt összhangban volt az időszakra jellemző energiákkal.

Készülj fel az el
őtted álló kihívásokra!
Egy bizonyos id
ő elteltével már előre fel tudtam készülni a rám váró kihívásokra. Nem azért, hogy elkerüljem őket, hanem éppen ellenkezőleg, hogy képes legyek kihozni belőle a legjobb lehetőségeket. Rájöttem, hogy ha előre felkészülök, a rám váró lehetőségekre, akkor olyan leszek, mint az a szörfös, aki előre látja, milyen hullámok jönnek a nyílt vízen és képes leszek a legmerészebb hullámot is meglovagolni.

Ne akarj folyton az árral szembe úszni!
Azt figyeltem folyamatosan, hogy az adott id
őszakban mi zajlik körülöttem és bennem s hogyan tudom összhangba hozni a saját céljaim megvalósítását az aktuális időszak energiáival, harmóniába kerülni a természettel. Így nem kellett folyamatosan az árral szembe úsznom, képes voltam megtalálni minden időszakban a célom felé vezető utat, harmóniába maradni a természettel.

Hozd ki a lehet
őségeidből a legjobbakat!
Ez a figyelem mind a mai napig megvan bennem, ezáltal folyamatosan felkészülten tudom várni az el
őttem álló időszakot. A lehetőségeinket akkor tudjuk a legjobban megélni, ha előre felkészülünk belőle, ahogy a sportolók is felkészülnek a kihívóik erősségeiből és gyengéibő
l.

Várd te is felkészülten a lehetőségeidet!
Minden hónapban megismerhetjük az adott hónap lehetőségeit, hiszen … szinte nincs olyan ember, akit ne érdekelne milyen kihívások, feladatok, esetleg nehézségek várnak rá az előtte álló időszakban.

Kinek ajánljuk?

1. Mindazoknak, akik most kezdenek ismerkedni a MAZDAZNAN tudománnyal!
- Ajánljuk mindazoknak, akik most ismerkednek a témánkkal és szeretnének lépésről-lépésre közelebb kerülni a MAZDAZNAN „mestergondolathoz”.

2. Mindazoknak, akik élőben nem tudnak részt venni az előadásokon / foglalkozásokon!
- Ebben az esetben - ebben a formájában - is át tudjuk adni azt, amit elmondunk a résztvevőknek. Az anyag megegyezik az élő előadás anyagával.

3. Mindazoknak, akik szeretnének a saját tempójukban, kisebb lépésekben haladni az új tudatosság felé!
- Azoknak ajánljuk, akik szeretnének tiszta képet kapni az előttük álló lehetőségekről és szeretnének olyan célokat maguk elé tűzni és olyan tempóban, amiket képes lesznek valóra váltani.

4. Mindazoknak is szeretnének ajánlani, akiknek a MAZDAZNAN HAVITANÁCSOK c. könyv már megvan, … de a saját tempójukban, kisebb lépésekben szeretnének haladni az ismeretek tanulmányozása, elmélyítése felé!
+ Mindazoknak is ajánljuk, akik nem most kezdenek ismerkedni a témával, … de szeretnének hónapról-hónapra közelebb kerülni az ismeretekhez.

            Kedves Olvasó! Saját és környezeted érdekében tökéletesítsd magad az önmagadra vigyázás tudományában, művészetében!

Kívánok a kedves olvasóknak a leírtak befogadásához kellő nyitottságot, megfelelő bölcsességet.

JÓ EGÉSZSÉGET MINDENKINEK!

Balog Béla

Bejelentkezés Mazdaznan.eu-re:
(Mielőtt be lehet lépni, egyszer fiókot kell létrehozni!)
"Tanulmányainknak és kutatásainknak fõ tárgyai, kellene, legyenek a mi temperamentünk, a mi különös sajátságaink s a mi fejlettségi állapotunk."
Dr. O.Z.A. Hanish